Leírás
A Santa Trìnita-bazilika Firenze történetének egyik legfontosabb temploma, a hozzá tartozó téren áll, a híd közelében. Először is: a neve Santa Trìnita, a hangsúly az első i-re esik, a régi firenzei módon.
Egy olyan freskót őriz, amely szinte pillanatfelvétel a tizenötödik századi Firenzéről, Nagy Lorenzóval együtt. Domenico Ghirlandaio festette a Sassetti-kápolnában 1483 és 1486 között.
Assisi Szent Ferenc életét meséli el, de a csodákat a Piazza della Signoriára és a templom előtti Piazza Santa Trinitára helyezi, olyannak, amilyenek akkoriban voltak. Megjelenik rajta a megrendelő, Francesco Sassetti, aki a Medici Bankot vezette, valamint Nagy Lorenzo a fiaival és a költő Poliziano.
Az oltárkép első pásztora állítólag maga a festő. Ne hagyd ki a Bartolini Salimbeni-kápolnát sem, amelyet Lorenzo Monaco freskózott, és amely a későbbi átalakítások után egyedüliként maradt érintetlen.
A belső tér háromhajós, karcsú, négyszögletes pillérekkel és csúcsívekkel. A főhajó pillérei kissé szétnyílnak a kereszthajó felé: ez az optikai hatás a bejárattól közelebb hozza a templom végét, a szerzetesek szemszögéből pedig nagyobbnak mutatta a templomot.
A homlokzat belső oldalán egy Feszület maradt az égen, ennyi maradt meg Paolo Uccello egy freskójából.
A bal oldali kereszthajóban található Benozzo Federighi püspök márvány és majolika síremléke, Luca della Robbia 1454-es remekműve.
A templom a vallombrosai szerzeteseké volt, és egy régebbi templom, a Santa Maria dello Spasimo helyén áll, amely 1077-től dokumentált: nyomai a homlokzat belső oldalán és a kriptában maradtak meg. 1250-től gótikus stílusban bővítették, Firenze első ilyen templomai között.
A tizennegyedik században olyan műkincsekben gazdag apátság volt, hogy itt őrizték Cimabue Maestàját, amely ma az Uffiziban látható. A tizenhatodik század végi homlokzat Buontalenti műve, és inkább a térre, mint a templomra van tervezve: nem takarja el a két oldalsó sávot, a kerek ablak pedig nem esik egybe azzal, amelyik belül világít.
Egy olyan freskót őriz, amely szinte pillanatfelvétel a tizenötödik századi Firenzéről, Nagy Lorenzóval együtt. Domenico Ghirlandaio festette a Sassetti-kápolnában 1483 és 1486 között.
Assisi Szent Ferenc életét meséli el, de a csodákat a Piazza della Signoriára és a templom előtti Piazza Santa Trinitára helyezi, olyannak, amilyenek akkoriban voltak. Megjelenik rajta a megrendelő, Francesco Sassetti, aki a Medici Bankot vezette, valamint Nagy Lorenzo a fiaival és a költő Poliziano.
Az oltárkép első pásztora állítólag maga a festő. Ne hagyd ki a Bartolini Salimbeni-kápolnát sem, amelyet Lorenzo Monaco freskózott, és amely a későbbi átalakítások után egyedüliként maradt érintetlen.
A belső tér háromhajós, karcsú, négyszögletes pillérekkel és csúcsívekkel. A főhajó pillérei kissé szétnyílnak a kereszthajó felé: ez az optikai hatás a bejárattól közelebb hozza a templom végét, a szerzetesek szemszögéből pedig nagyobbnak mutatta a templomot.
A homlokzat belső oldalán egy Feszület maradt az égen, ennyi maradt meg Paolo Uccello egy freskójából.
A bal oldali kereszthajóban található Benozzo Federighi püspök márvány és majolika síremléke, Luca della Robbia 1454-es remekműve.
A templom a vallombrosai szerzeteseké volt, és egy régebbi templom, a Santa Maria dello Spasimo helyén áll, amely 1077-től dokumentált: nyomai a homlokzat belső oldalán és a kriptában maradtak meg. 1250-től gótikus stílusban bővítették, Firenze első ilyen templomai között.
A tizennegyedik században olyan műkincsekben gazdag apátság volt, hogy itt őrizték Cimabue Maestàját, amely ma az Uffiziban látható. A tizenhatodik század végi homlokzat Buontalenti műve, és inkább a térre, mint a templomra van tervezve: nem takarja el a két oldalsó sávot, a kerek ablak pedig nem esik egybe azzal, amelyik belül világít.