Leírás
A Giardino dei Semplici Firenze botanikus kertje, amelyet I. Cosimo de' Medici akaratából hoztak létre 1545-ben: több mint két hektárnyi virágágyás, üvegház és évszázados fa vár itt, a bejárat a via La Pirán található. A világ egyik legrégebbi botanikus kertje, amely ma is az eredeti helyén áll.
Csendes oázis a város szívében, ideális növénybarátoknak, gyerekkel utazóknak, és mindazoknak, akiknek két múzeum között árnyékos pihenőre van szükségük.
A kertet pietra serenával szegélyezett nagy virágágyások tagolják, közepükön vízinövényekkel teli, kör alakú szökőkút áll. A tűlevelűek gyepén korban és méretben is figyelemre méltó fák nőnek, például egy mocsárciprus és egy kínai mamutfenyő.
A legöregebb fák a kert történetét mesélik el: egy tiszafa, amelyet 1720-ban Pier Antonio Micheli botanikus ültetett, és egy 1805-ös paratölgy, amelynek a kérgét soha senki nem hántotta le.
A 19. században épült üvegházakban trópusi növények élnek: kávécserje, banán, a vándorfa, valamint orchideák, húsevő növények, pozsgások, cikászok és citrusfélék gyűjteménye. További kis üveg-fém üvegházakban páfrányok, begóniák és broméliák találhatók.
Van itt még egy lótuszvirágos kis tó, élelmezési és gyógynövényes ágyások, egy kis olasz stílusú puszpángkert, és egy szabad levegőn növő pálmákból álló ágyás. Egy fülkében Aszklépiosz, a gyógyítás istenének 16. századi mellszobra áll.
A „semplici” gyógynövényeket jelentett. I. Cosimo olyan kertet akart, ahol az orvostanhallgatók élőben tanulmányozhatják őket: bérbe vett egy földterületet a domonkos nővérektől, a kertet pedig Niccolò Tribolo, a Medici-kertek építésze tervezte meg.
A 18. században Micheli egész Európában ismert kutatóközponttá tette, külföldi tudósokkal tartott kapcsolatot. Később a kert néhány évtizedre mezőgazdasági kísérleti kert lett, majd visszatért a gyógynövényekhez, és 1864-ben megnyílt a nagyközönség előtt.
A leghíresebb növény az óriási virágú Amorphophallus titanum (titánarum), amely akkor virágzik, amikor kedve tartja: itt kivételesen 2002-ben, majd 2007-ben kétszer is megtörtént.
Csendes oázis a város szívében, ideális növénybarátoknak, gyerekkel utazóknak, és mindazoknak, akiknek két múzeum között árnyékos pihenőre van szükségük.
A kertet pietra serenával szegélyezett nagy virágágyások tagolják, közepükön vízinövényekkel teli, kör alakú szökőkút áll. A tűlevelűek gyepén korban és méretben is figyelemre méltó fák nőnek, például egy mocsárciprus és egy kínai mamutfenyő.
A legöregebb fák a kert történetét mesélik el: egy tiszafa, amelyet 1720-ban Pier Antonio Micheli botanikus ültetett, és egy 1805-ös paratölgy, amelynek a kérgét soha senki nem hántotta le.
A 19. században épült üvegházakban trópusi növények élnek: kávécserje, banán, a vándorfa, valamint orchideák, húsevő növények, pozsgások, cikászok és citrusfélék gyűjteménye. További kis üveg-fém üvegházakban páfrányok, begóniák és broméliák találhatók.
Van itt még egy lótuszvirágos kis tó, élelmezési és gyógynövényes ágyások, egy kis olasz stílusú puszpángkert, és egy szabad levegőn növő pálmákból álló ágyás. Egy fülkében Aszklépiosz, a gyógyítás istenének 16. századi mellszobra áll.
A „semplici” gyógynövényeket jelentett. I. Cosimo olyan kertet akart, ahol az orvostanhallgatók élőben tanulmányozhatják őket: bérbe vett egy földterületet a domonkos nővérektől, a kertet pedig Niccolò Tribolo, a Medici-kertek építésze tervezte meg.
A 18. században Micheli egész Európában ismert kutatóközponttá tette, külföldi tudósokkal tartott kapcsolatot. Később a kert néhány évtizedre mezőgazdasági kísérleti kert lett, majd visszatért a gyógynövényekhez, és 1864-ben megnyílt a nagyközönség előtt.
A leghíresebb növény az óriási virágú Amorphophallus titanum (titánarum), amely akkor virágzik, amikor kedve tartja: itt kivételesen 2002-ben, majd 2007-ben kétszer is megtörtént.