Leírás
A Davanzati-palota egy 14. századi palota a firenzei Via Porta Rossán, a város szívében. Itt működik a régi firenzei ház múzeuma. Megláthatod, milyen volt az élet egy gazdag középkori kereskedő otthonában: udvar, lépcsők, freskókkal díszített termek, hálószobák, fürdőszobák és konyha.
A homlokzat keskeny és magas, tetején a loggiával és a Davanzatik nagy címerpajzsával. Az utcai oldalon még megvannak az r alakú vaskarok, a fáklyatartók és a zászlótartók, amelyekre drapériákat, száradó ruhákat vagy madárkalitkákat akasztottak.
Az előcsarnok, amely valaha a család magánloggiája volt, mennyezetén szurokvetőnyílásokat találsz: ezeken át a látogatókat figyelni lehetett, a támadókra pedig lövedékeket és forró folyadékot zúdítani. Az udvar lépcsők és függőfolyosók szövevénye, magánkúttal, amely csigákkal juttatta fel a vizet minden emeletre: ez akkoriban igazi luxus volt.
Az első emeleten található a Papagájok terme, a leghíresebb helyiség, 14. század végi freskókkal, amelyek papagájmotívumos drapériákat és faliszőnyegeket utánoznak. A második emeleten a vergyi úrnő hálószobája az egyetlen, amelyben igazi freskók láthatók: egy középkori legendából vett szerelmi, kalandos és halálról szóló történetek.
Legfelül van a konyha, a legfelső szinten, hogy ne töltse meg füsttel a házat, és tűz esetén gyorsan el lehessen menekülni. A konyhai eszközök között van dagasztóteknő, nyárs, vasaló és fonószerszám.
A palotát a 14. század közepén építették a Davizzik, a Calimala céh gazdag kereskedői. 1578-ban Bernardo Davanzati történetíró vásárolta meg, családja pedig 1838-ig lakta, amikor az utolsó örökös életével véget vetett. Ezután hanyatlás következett, egészen addig, amíg egy régiségkereskedő zseniális ötlettel elő nem állt.
„Csupa kosz és sötétség, félig romos lépcsőkkel.” Így írta le a palotát Giovanni Papini, aki 1902-ben bérelt itt egy szobát, hogy Prezzolinivel megalapítsa a „Il Leonardo” folyóiratot.
1904-ben Elia Volpi megvásárolta, öt évig restaurálta, és 14. századi házként rendezte be: 1910-ben múzeumként nyitotta meg, az utazók pedig azért jöttek, hogy lemásolják a berendezést a saját villáikba.
1916-ban Volpi New Yorkban elárverezte az összes bútort, nagy haszonnal, és ezzel elindította az újreneszánsz divatot Amerikában. A palota kézről kézre járt, míg 1951-ben az állam megvásárolta; 1956-ban nyílt meg múzeumként.
Ne hagyd ki
• A Papagájok termét.
• A vergyi úrnő hálószobáját.
• A kutas udvart.
• A legfelső szinti konyhát.
Tudtad?
• Az előcsarnok mennyezetén szurokvetőnyílások vannak, amelyeken át felülről lehetett támadni a behatolókat.
• Sok szobának saját fürdőszobája volt, amelyet „agiamentónak” hívtak.
A homlokzat keskeny és magas, tetején a loggiával és a Davanzatik nagy címerpajzsával. Az utcai oldalon még megvannak az r alakú vaskarok, a fáklyatartók és a zászlótartók, amelyekre drapériákat, száradó ruhákat vagy madárkalitkákat akasztottak.
Az előcsarnok, amely valaha a család magánloggiája volt, mennyezetén szurokvetőnyílásokat találsz: ezeken át a látogatókat figyelni lehetett, a támadókra pedig lövedékeket és forró folyadékot zúdítani. Az udvar lépcsők és függőfolyosók szövevénye, magánkúttal, amely csigákkal juttatta fel a vizet minden emeletre: ez akkoriban igazi luxus volt.
Az első emeleten található a Papagájok terme, a leghíresebb helyiség, 14. század végi freskókkal, amelyek papagájmotívumos drapériákat és faliszőnyegeket utánoznak. A második emeleten a vergyi úrnő hálószobája az egyetlen, amelyben igazi freskók láthatók: egy középkori legendából vett szerelmi, kalandos és halálról szóló történetek.
Legfelül van a konyha, a legfelső szinten, hogy ne töltse meg füsttel a házat, és tűz esetén gyorsan el lehessen menekülni. A konyhai eszközök között van dagasztóteknő, nyárs, vasaló és fonószerszám.
A palotát a 14. század közepén építették a Davizzik, a Calimala céh gazdag kereskedői. 1578-ban Bernardo Davanzati történetíró vásárolta meg, családja pedig 1838-ig lakta, amikor az utolsó örökös életével véget vetett. Ezután hanyatlás következett, egészen addig, amíg egy régiségkereskedő zseniális ötlettel elő nem állt.
„Csupa kosz és sötétség, félig romos lépcsőkkel.” Így írta le a palotát Giovanni Papini, aki 1902-ben bérelt itt egy szobát, hogy Prezzolinivel megalapítsa a „Il Leonardo” folyóiratot.
1904-ben Elia Volpi megvásárolta, öt évig restaurálta, és 14. századi házként rendezte be: 1910-ben múzeumként nyitotta meg, az utazók pedig azért jöttek, hogy lemásolják a berendezést a saját villáikba.
1916-ban Volpi New Yorkban elárverezte az összes bútort, nagy haszonnal, és ezzel elindította az újreneszánsz divatot Amerikában. A palota kézről kézre járt, míg 1951-ben az állam megvásárolta; 1956-ban nyílt meg múzeumként.
Ne hagyd ki
• A Papagájok termét.
• A vergyi úrnő hálószobáját.
• A kutas udvart.
• A legfelső szinti konyhát.
Tudtad?
• Az előcsarnok mennyezetén szurokvetőnyílások vannak, amelyeken át felülről lehetett támadni a behatolókat.
• Sok szobának saját fürdőszobája volt, amelyet „agiamentónak” hívtak.