Leírás
A Horne Múzeum egy Firenzébe beleszeretett angol otthona: reneszánsz palota a Via de' Bencin, egy köpésnyire a Santa Crocétól. Visszaállították olyanra, amilyen az 1400-as évek végén volt, és a korszak festményeivel, bútoraival és tárgyaival rendezték be.
Kicsi, csendes múzeum, messze a hosszú soroktól. Ha szereted a trecento és a quattrocento festészetét, igazi remekműveket találsz itt. Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogyan éltek egy firenzei palotában, szobákat, díszes ládákat, sőt még fazekakat is.
A legfontosabb darab Giotto Szent István című táblaképe, a mester utolsó éveiből. Mellette egy kis tábla, sérült, de felbecsülhetetlen értékű: egy predella töredéke Szent Julianus történeteivel, Masaccio igen ritka művei közül az egyik.
A termekben látható még Filippo Lippi Fájdalmas Krisztusa, egy Simone Martininek tulajdonított Madonna, Beccafumi Szent Családja és Dosso Dossi A zene allegóriája című műve, valamint Antonio Rossellino színezett stukkója.
Aztán ott vannak a bútorok és a háztartási tárgyak: reneszánsz asztalok, székek, ládák és ládapadok, festett kerámiák, eredeti üstök és konyhai eszközök, no meg régi kártyalapok, érmék és pecsétek különleges gyűjteményei.
Az udvart is érdemes megnézni: kicsi, egyik oldalán oszlopcsarnokkal, pietra serena kőből faragott oszlopokkal, Benedetto da Rovezzano műhelyének tulajdonított oszlopfőkkel és sgraffitót utánzó festett sávokkal.
Herbert Percy Horne ezerféle dolog iránt érdeklődő londoni volt: zene, irodalom, építészet, régiségek. Firenzében Botticellit tanulmányozta, és mindent gyűjtött, abban az időben, amikor a piacon még igazi remekművek forogtak. 1912-ben, miután több palotát is megnézett, ezt vásárolta meg, amely korábban a Corsi családé volt.
Visszaadta neki a kora reneszánsz arculatát: kibontotta a válaszfalakat, eltávolította az évszázadok során hozzáépített részeket, és minden szintnek visszaadta eredeti szerepét. A földszinten a munka folyt, a főemeleten a gazdák éltek, a konyhák pedig legfelül kaptak helyet, hogy a füst ne járja át a házat. A pincébe ma is azon a lépcsőn jutsz le, amelyet lovaknak és teherhordó állatoknak építettek.
Horne 1916-ban halt meg, és mindenét arra hagyta, hogy múzeum legyen belőle; 1921-ben nyílt meg. Az 1966-os árvíz súlyosan megrongálta a palotát, amely a város egyik legmélyebben fekvő részén áll: tíz évvel később nyitott újra, a műtárgyak restaurálása pedig csak 1989-ben fejeződött be.
Kicsi, csendes múzeum, messze a hosszú soroktól. Ha szereted a trecento és a quattrocento festészetét, igazi remekműveket találsz itt. Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogyan éltek egy firenzei palotában, szobákat, díszes ládákat, sőt még fazekakat is.
A legfontosabb darab Giotto Szent István című táblaképe, a mester utolsó éveiből. Mellette egy kis tábla, sérült, de felbecsülhetetlen értékű: egy predella töredéke Szent Julianus történeteivel, Masaccio igen ritka művei közül az egyik.
A termekben látható még Filippo Lippi Fájdalmas Krisztusa, egy Simone Martininek tulajdonított Madonna, Beccafumi Szent Családja és Dosso Dossi A zene allegóriája című műve, valamint Antonio Rossellino színezett stukkója.
Aztán ott vannak a bútorok és a háztartási tárgyak: reneszánsz asztalok, székek, ládák és ládapadok, festett kerámiák, eredeti üstök és konyhai eszközök, no meg régi kártyalapok, érmék és pecsétek különleges gyűjteményei.
Az udvart is érdemes megnézni: kicsi, egyik oldalán oszlopcsarnokkal, pietra serena kőből faragott oszlopokkal, Benedetto da Rovezzano műhelyének tulajdonított oszlopfőkkel és sgraffitót utánzó festett sávokkal.
Herbert Percy Horne ezerféle dolog iránt érdeklődő londoni volt: zene, irodalom, építészet, régiségek. Firenzében Botticellit tanulmányozta, és mindent gyűjtött, abban az időben, amikor a piacon még igazi remekművek forogtak. 1912-ben, miután több palotát is megnézett, ezt vásárolta meg, amely korábban a Corsi családé volt.
Visszaadta neki a kora reneszánsz arculatát: kibontotta a válaszfalakat, eltávolította az évszázadok során hozzáépített részeket, és minden szintnek visszaadta eredeti szerepét. A földszinten a munka folyt, a főemeleten a gazdák éltek, a konyhák pedig legfelül kaptak helyet, hogy a füst ne járja át a házat. A pincébe ma is azon a lépcsőn jutsz le, amelyet lovaknak és teherhordó állatoknak építettek.
Horne 1916-ban halt meg, és mindenét arra hagyta, hogy múzeum legyen belőle; 1921-ben nyílt meg. Az 1966-os árvíz súlyosan megrongálta a palotát, amely a város egyik legmélyebben fekvő részén áll: tíz évvel később nyitott újra, a műtárgyak restaurálása pedig csak 1989-ben fejeződött be.