Leírás
A Marino Marini Múzeum Marino Marini szobrászművész múzeuma a San Pancrazio téren, a Rucellai-palotától karnyújtásnyira, egy egykori, ma már nem felszentelt templomban. Közel kétszáz alkotást őriz: szobrokat, portrékat és rajzokat, a tér közepén pedig egy hatalmas bronzlovas uralkodik.
Marini 1901-ben született Pistoiában, és 1980-ban hunyt el; a huszadik századi olasz szobrászat egyik legjelentősebb alakjának tartják. 1980-ban gyűjteményét Firenze városára hagyta, amely a befogadásához helyreállította az egykori San Pancrazio-templomot; a munkálatok 1986-ban fejeződtek be.
A kupola alatt, az egykori szentély közepén áll a hat méter magas Lovas, amelyet az apszis áttetsző fala világít meg. Körülötte négy szinten függőfolyosók futnak, így a szobrok minden oldalról és felülről is megtekinthetők: a tervezők még a templomot egykor használó manufaktúra csavarozott gerendáit is láthatóan meghagyták.
A témák teremről teremre visszatérnek: a lovak és lovasok minden pózban és hangulatban, a fáradtságtól a veszélyig, valamint a Pomonák, a kerek formájú női alakok, amelyek az etruszkok óta a termékenység jelképei. Érdes, lényegre törő formák bronzban és cementben, színes gipszekkel, vásznakkal és rajzokkal a többi szinten.
Ne hagyd ki a szomszédos Rucellai-kápolnát sem, benne Leon Battista Alberti Szent Sír-templomocskájával, amely 1467-ben készült el: a jeruzsálemi sír fehér és zöld márvány kisméretű mása, ahol Giovanni Rucellai nyugszik.
A templom sok mindent megélt. Az 1808-as napóleoni feloszlatás után megszűnt szent hely lenni, és egyre kevésbé szent célokra használták kézről kézre adva: lottóiroda, bíróság, dohánygyár, végül egy laktanya raktára volt.
A mellette álló kolostort 1157-ben alapították a szent Hilarius nevét viselő bencés apácák, Giovanni Villani pedig úgy vélte, hogy a templomot Nagy Károly alapította. A jobb oldalon nagy reneszánsz kerengő nyílik, kerek ívekkel és ión oszlopokkal.
Marini 1901-ben született Pistoiában, és 1980-ban hunyt el; a huszadik századi olasz szobrászat egyik legjelentősebb alakjának tartják. 1980-ban gyűjteményét Firenze városára hagyta, amely a befogadásához helyreállította az egykori San Pancrazio-templomot; a munkálatok 1986-ban fejeződtek be.
A kupola alatt, az egykori szentély közepén áll a hat méter magas Lovas, amelyet az apszis áttetsző fala világít meg. Körülötte négy szinten függőfolyosók futnak, így a szobrok minden oldalról és felülről is megtekinthetők: a tervezők még a templomot egykor használó manufaktúra csavarozott gerendáit is láthatóan meghagyták.
A témák teremről teremre visszatérnek: a lovak és lovasok minden pózban és hangulatban, a fáradtságtól a veszélyig, valamint a Pomonák, a kerek formájú női alakok, amelyek az etruszkok óta a termékenység jelképei. Érdes, lényegre törő formák bronzban és cementben, színes gipszekkel, vásznakkal és rajzokkal a többi szinten.
Ne hagyd ki a szomszédos Rucellai-kápolnát sem, benne Leon Battista Alberti Szent Sír-templomocskájával, amely 1467-ben készült el: a jeruzsálemi sír fehér és zöld márvány kisméretű mása, ahol Giovanni Rucellai nyugszik.
A templom sok mindent megélt. Az 1808-as napóleoni feloszlatás után megszűnt szent hely lenni, és egyre kevésbé szent célokra használták kézről kézre adva: lottóiroda, bíróság, dohánygyár, végül egy laktanya raktára volt.
A mellette álló kolostort 1157-ben alapították a szent Hilarius nevét viselő bencés apácák, Giovanni Villani pedig úgy vélte, hogy a templomot Nagy Károly alapította. A jobb oldalon nagy reneszánsz kerengő nyílik, kerek ívekkel és ión oszlopokkal.