Leírás
Az Alinari Nemzeti Fotográfiai Múzeum (MNAF), korábbi nevén Fratelli Alinari Fotótörténeti Múzeum, a firenzei Santa Maria Novella téren álló San Paolo-kórházban található. A San Paolo-kórházat, amelynek jellegzetessége a térre néző loggia, a 13. században alapították, és Brunelleschi Spedale degli Innocentijéről mintázták, amely szintén Firenzében áll. Hozzá tartozott egy ugyanennek a szentnek szentelt kolostor is, amely az épületegyüttes legdélibb részét foglalta el, a via della Scala felé. Eredetileg zarándokok szállása volt, amelyet a ferences harmadrendiek vezettek, 1345-től pedig kórházként is működött. 1451-ben a San Martino-i buonomini igazgatása alá került, ekkor bővítették ki (talán Michelozzo felügyeletével), és ekkor épült a tíz árkádos tornác. A mázas terrakotta medalionsorozat ferences szentekkel és az irgalmasság cselekedeteivel Andrea della Robbia műve. Ő készítette a kórházigazgató, B. Benigni két portréját is a két szélén (1451 és 1495), valamint a templom kapuja fölötti lunettát is, amely Szent Ferenc és Szent Domonkos találkozását ábrázolja (kb. 1495), a teret birtokló két koldulórend barátságának jeléül. A loggia közepén I. Ferdinando de' Medici mellszobra áll, Pietro Francavilla műve, 1594 körülről. 1592 után a kórházban már csak lábadozókat ápoltak. Később Péter Lipót nagyherceg az egyházi intézmények 1780-as megszüntetésekor iskolává alakíttatta, ezért ma ex-scuole leopoldine, azaz egykori Lipót-iskolák néven is ismert. 1789-ben Giuseppe Salvetti az árkádsor valamennyi oszlopát újakra cserélte, mivel a pietra serena addigra helyrehozhatatlanul tönkrement. 2006. november 1. óta itt működik az Alinari Nemzeti Fotográfiai Múzeum. A múzeum 1985-ben nyílt meg a Rucellai-palotában, onnan később az Alinari stúdió történelmi bemutatótermébe költözött, ahol a laboratórium és a rendkívül fontos fotóarchívum is található. Ezután ideiglenesen a Largo Alinarin kapott helyet, majd 2006. november 1-jén nyitotta meg újra kapuit az egykori Lipót-iskolákban, egy régi épületben, amelyet Firenze városa bocsátott rendelkezésre a tér megújítását célzó átfogóbb projekt részeként. Ez volt Olaszország első kizárólag a fotográfiának szentelt múzeuma, és az egész világon csak körülbelül tizenöt hasonló létezik. A fotókiállítások szervezése mellett az intézmény az eredeti hordozók megőrzésével és restaurálásával is foglalkozik; gyűjteményében mintegy 350 000 eredeti korabeli pozitív található. Köztük kiemelkedik egy terjedelménél és művészi értékénél fogva páratlan protofotográfiai gyűjtemény, amely a múlt technikáival készült: albuminnyomatok, brómezüst-nyomatok, sós papírra készült képek, majd kalotípiák, dagerrotípiák, ambrotípiák és sztereofotók. Az idők során számos gyűjtemény és hagyaték gazdagította a múzeumot, amely ma a 19. és a 20. század legjelentősebb fényképészeinek műveit mutathatja be. Érdekes a korabeli fényképészeti felszerelések gyűjteménye is: fényképezőgépek, objektívek, nyomtatógépek, valamint a fényképezéshez kapcsolódó régi tárgyak, például albumok, keretek, olasz és külföldi reklámajándékok. A kiállítás az első videotelefonokkal zárul, amelyek a tömeges fényképezés legújabb határát jelentik.