Leírás
A palota a 15. század végén az elsők között épült a falakkal körülvett város északnyugati részén. Volt egy kis „gyönyörök kertje”, valamint egy nagyobb konyhakert is. Vasari tanúsága szerint Raffaello Sanzio tervezte át az épületet, valószínűleg 1514-ben, Giannozzo Pandolfini püspök számára. A kertet és a palotát szobrokkal, szökőkutakkal és vízjátékokkal gazdagították – ezek X. Leó pápa ajándékai voltak –, emellett rengeteg virággal és növénnyel, olyannyira, hogy a város egyedülálló kulturális központjaként vált ismertté Ferrante (1550 körül), Filippo (1600 körül), Roberto (1750 körül) és a család további tagjainak idején. A 18. század végén a Pandolfini család úgynevezett „palotaága” kihalt volna, ha Agnolo lánya, Eleonora nem fogadja örökbe unokaöccsét, Alessiót. Ő építtetett üvegházat, hogy télen abban őrizzék dísznövénygyűjteményét. Vele a palota ismét művészeket és írókat fogadott, akárcsak a reneszánsz idején. 1870 és 1885 körül Alessio újíttatta fel a palotát. Ezt a felújítást még két másik követte 1954–56-ban és 1994–96-ban Filippo Pandolfini jóvoltából, aki a mostani tulajdonosok, Roberto és Niccolò apja. Az Eleonora által „romantikus angolkertté” alakított kert újra régi fényében tündökölt Alessio gróf feleségének, Sofronia Stibbertnek köszönhetően, aki szakavatott kertésszé is vált. Kamélia- és csinerária-gyűjteményei híresek, néhány botanikai ritkaságát pedig a 19. század végén a Kertészeti Botanikai Társaság díjjal jutalmazta. Fia, Roberto feleségének, Beatrice Corsininek orchideaházat építtetett a télikert fölé, ez volt az utolsó átalakítás a Pandolfini család csodálatos rezidenciáján.