Leírás
A Sant'Apollonia-refektórium (Cenacolo di Sant'Apollonia) egy kis múzeum Firenzében, a San Marco közelében, egy zárt rendű bencés kolostor egykori refektóriumában. Egyetlen műve van, de az nagyszerű: Andrea del Castagno Utolsó vacsorája, amelyet valószínűleg 1447-ben festett, és amely egy egész falat betölt.
Négy évszázadon át szinte senki sem látta. A refektórium zárdában élő apácáké volt, a régi firenzei útikalauzok, Vasarit is beleértve, nem szólnak róla. Csak a 19. században bukkant fel újra, a kolostor megszüntetésekor. Először Paolo Uccellónak tulajdonították, később a kutatók felismerték Andrea kezét.
A jelenet egy antik stílusú teremben játszódik, amelynek hiányzik az elülső fala, mint egy nyitott doboz, a perspektíva pedig a valódi terem folytatásának láttatja. Az apostolok sorban ülnek; Júdás egyedül van, az asztal túloldalán, szakállas profilja pedig egy szatírra, vagyis az ördögre emlékeztat.
Krisztus mögött egy ágátához hasonló, erezett márványpanel pontosan Jézusra, Péterre és Júdásra tereli a tekintetet. Sőt, hiba is van benne: ha megszámolod a mezőit, az oldalfalaknak feleolyan hosszúnak kellene lenniük.
Az Utolsó vacsora fölött a Feltámadás, a Keresztre feszítés és a Keresztlevétel látható, amelyeket 1953-ban a nedvesség miatt választottak le a falról. Alattuk voltak az előrajzok, a szinopiák, amelyek most a szemközti falon láthatók: így megfigyelheted, hogyan dolgozott a festő, mielőtt festeni kezdett.
Andrea akkor festette, amikor Cecilia Donati apátnő bővítette az 1339-ben alapított bencés kolostort. A kolostor többi része a megszentelését elvesztett templommal együtt nagyrészt az egyetemhez tartozik.
A múzeum a kolostorból és a Santa Maria Nuova kórházból származó további műveket is őriz, köztük Domenico Veneziano freskó- és szinopianyomait, valamint egy két angyal tartotta Siratás-Krisztust (Krisztus a szenvedés emberé), szintén Andreától.
Az Utolsó vacsorán Krisztus mellett Szent János alszik: ez az ikonográfia hagyományos eleme, Taddeo Gaddi santa crocei refektóriumi freskóján is megtalálható. A perspektivikus doboz előzménye viszont Orcagna Santo Spirito-beli Utolsó vacsorája 1360–65 körülről.
Négy évszázadon át szinte senki sem látta. A refektórium zárdában élő apácáké volt, a régi firenzei útikalauzok, Vasarit is beleértve, nem szólnak róla. Csak a 19. században bukkant fel újra, a kolostor megszüntetésekor. Először Paolo Uccellónak tulajdonították, később a kutatók felismerték Andrea kezét.
A jelenet egy antik stílusú teremben játszódik, amelynek hiányzik az elülső fala, mint egy nyitott doboz, a perspektíva pedig a valódi terem folytatásának láttatja. Az apostolok sorban ülnek; Júdás egyedül van, az asztal túloldalán, szakállas profilja pedig egy szatírra, vagyis az ördögre emlékeztat.
Krisztus mögött egy ágátához hasonló, erezett márványpanel pontosan Jézusra, Péterre és Júdásra tereli a tekintetet. Sőt, hiba is van benne: ha megszámolod a mezőit, az oldalfalaknak feleolyan hosszúnak kellene lenniük.
Az Utolsó vacsora fölött a Feltámadás, a Keresztre feszítés és a Keresztlevétel látható, amelyeket 1953-ban a nedvesség miatt választottak le a falról. Alattuk voltak az előrajzok, a szinopiák, amelyek most a szemközti falon láthatók: így megfigyelheted, hogyan dolgozott a festő, mielőtt festeni kezdett.
Andrea akkor festette, amikor Cecilia Donati apátnő bővítette az 1339-ben alapított bencés kolostort. A kolostor többi része a megszentelését elvesztett templommal együtt nagyrészt az egyetemhez tartozik.
A múzeum a kolostorból és a Santa Maria Nuova kórházból származó további műveket is őriz, köztük Domenico Veneziano freskó- és szinopianyomait, valamint egy két angyal tartotta Siratás-Krisztust (Krisztus a szenvedés emberé), szintén Andreától.
Az Utolsó vacsorán Krisztus mellett Szent János alszik: ez az ikonográfia hagyományos eleme, Taddeo Gaddi santa crocei refektóriumi freskóján is megtalálható. A perspektivikus doboz előzménye viszont Orcagna Santo Spirito-beli Utolsó vacsorája 1360–65 körülről.